2025 tavaszán kitaláltam, hogy lefutom életem első maratonját, még az idén.
Az eddig legnagyobb távom 15 km volt, az is 10 évvel ezelőtt. Azóta hébe-hóba kényelmesen futottam, 5-7 km-es távokat. Félév felkészülést bőven elegendő, gondoltam.
15 évig versenyszerűen sportoltam, röplabdáztam, itt alapozásokkor futottunk, de sosem szerettem és nem volt az erősségem sem.
A maraton egy nagyon elképzelhetetlen táv volt a fejemben az év elején.
Főleg, hogy mindkét térdem fáj/sérült, sosem szerettem igazán futni és nincs tipikus futó alkatom sem. Az én sportom a röplabda, ahol a gyors reflex és gyors döntések dominálnak, labdával játszunk és csapatban. Az egyedüli, monoton, hosszútáv-futás nem az én terepem. Azt viszont tudtam, hogy ebben szeretnék fejlődni: kitűzni egy célt és azért dolgozni heteken-hónapokon át, kitartóan, egyedül.
A karrieremben is új vizekre eveztem, így az volt az elképzelésem, hogy a két terület kitűnően támogatja majd egymást és én szépen fejlődök majd.
Párhuzamot állítottam a kettő közé.
Azt is tudtam, hogy lefutották mer rengetegen a maratont, átlag emberek, hobbi sportolók. Nincs más dolgom, mint kitűzni a célt, elhatározni magam és elindulni az úton. És végig menni rajta: mindig a következő lépésre fókuszálni, de a célt a szemem előtt tartva, közben edzeni az izmokat a fejemben és testemben is.
A stratégiám ez volt: kisebb távot kitűzni, rendszeresen futni, versenyekre nevezni/kihívásokat kitűzni és így fejlődni.
Minden lépéssel közelebb.
Megterveztem, hogy szépen sorban növelem a távot:
- Májusban 10 km versenyen
- Júniusban félmaraton, 21 km versenyen
- Júliusban a szülinapomon 33 km
- Szeptemberben 30 km versenyen
- Novemberben pedig jöhet a maraton, 42 km
A félmaratonra nagyon felkészületlenül érkeztem. Persze ezt akkor is tudtam ugyanakkor azt is, hogy ha benevezek, akkor fogom lefutni.
Így is történt, állni nem bírtam utána, de megcsináltam. Részletes beszámolót írtam, amit itt tudsz elolvasni.
Ezek a versenyek egyfajta hajtóerők és mérföldkövek voltak a fejemben. Azért mentem, hogy lefussam azt a távot, áttörjek egy plafont, kitágítsam a komfortzónám.
Minden lépéssel közelebb.
Nyáron a 33. szülinapomon a pont 33 km kerületű Velencei tavat futottuk körbe.
Igaz bele-bele sétálva, nyári melegben, a ciklusom legnehezebb napján. Úgy, hogy a fejemben a táv teljesítése a lehetetlen kategória volt. Még reggel az is megfordult a fejemben, hogy túl nagy falat és nem kéne most nekivágni.
De a párom átvitt ezen a – fejemben létező – gáton és adtam egy másik megvilágítást a futásnak: minden kilométer egy évet szimbolizált az életemből. Erről is hoztam élménybeszámolót.
A teljesítéssel érezhetően átléptem egy kapun.
Minden lépéssel közelebb.
Augusztusban 18 óra alatt körbetekertük a Balaton-t biciklivel, ami a kitartásomat, a komfortzónám tágítását szintén remekül támogatta. 😀
Igaz, hogy én elektromos biciklivel mentem, de ne tévesszen ez meg senkit, mert annak a hatótávja kb. 70 km. Szóval volt benne kihívás bőven.
Innentől a maraton is közelebb került és már elképzelhető volt a számomra a táv teljesítése.
Viszont ezzel párhuzamosan az elmúlt 3 hónap tapasztalata alapján, – ahogy magamat is megismertem – tudtam, hogy nem fogok rendesen felkészülni a maratonra egyedül. Hiszen fogalmam sincs hogyan kell, sosem csináltam ilyet, az edzések rendszeressége és gyakorisága sem volt maratonhoz méltó és ez már egy olyan táv, ahova illene rendesen felkészülni.
Így hát augusztus végén megkerestem egy kedves ismerősömet és megkértem, hogy készítsen fel.
Megkezdtük a közös munkát, a maraton időpontja adott volt: november 22. Szűk 3 hónapunk volt.
Szeptember
Első héten egyből beteg lettem, így egyből pár nap szünettel kezdtem.
Volt olyan hét, hogy 4 edzésből 2 sikerült úgy teljesítenem, ahogy előírta az edző, 2 nagyjából.
Volt, hogy elfelejtettem futni, mert fejből arra emlékeztem, hogy kedden nincs futás.
Meg kellett szoknom az edzővel való közös munkát, a heti 4 edzést (heti 2 röplabda edzés mellé beilleszteni) illetve megismernem magamat.
Itt kezdődtek az igazi felismerések (erről később írok).
Amire viszont büszke vagyok, hogy az esküvőnk napján is futottam, illetve másnap elmentünk egy 15 km-es városnéző futásra a gyönyörű városunkban, Budapesten. Csodás idő volt azon a hétvégén és az esküvő sem volt kifogás. (Kis családi szertartás volt, buli nélkül.)
Szeptember utolsó hétvégéjén két napos képzésem volt és 1 órát kellett futnom szombaton, vasárnap 2 órát. Nagyon nem volt kedvem egyik napon sem futni, bejött az ősz, hűvös lett. Én fáradt voltam, képzés volt és prezentálnom is kellett, ami kivett belőlem rendesen.
Szombaton ráadásul dombos edzés következett, amihez nagyon nem volt kedvem. Fel-le futottam a Városligetben a dombon. Nem esett jól a dombon futás, éreztem, hogy nem az erősségem, de pont ezért kellett.
Majd vasárnap a kutyussal és a férjemmel futottunk felváltva.
Az első órában velem volt a kutyus, Attila futott. 200 m-es körön futottunk köröket 1 órán keresztül, ahol Attila tempófutást csinált.
Elég monoton volt🤣🤣 mivel vasárnap délután volt, volt inger, így valamennyire lekötött a bámészkodás és a kutyázás, de azért a 200m-es körök után, jólesett 2 km-es köröket futni😅(ami az elején olyan kevésnek tűnt..)
Szeptember utolsó napján roh@dtul nem volt kedvem futni. A bemelegítő 3 km után viszont a 3 x 10 perces tempó futás nagyon jól esett, meglepően jól.
Október
Október első napján folytatódott a szeptemberi “Roh@dtul nincs kedvem futni.” állapot.
1 óra volt mire rávettem magam hogy elinduljak, szüttyögtem. Volt rá 1 órám, mert nem volt semmi kötelező, fix programom.
De ennek köszönhetően kaptam egy fantasztikus megtapasztalást edzés közben:
7 km után jött meg a kedvem a futáshoz addig csak mentem, mert kellett. Utána viszont szinte sétának érződött. Szinte 😀
A felénél a lábamban éreztem egy húzódást, egy fájdalmat, de 2 km alatt elmúlt.
Ha van egy célod, akkor túl tudsz lépni a nincs kedvem érzésen.
És tudatosult bennem, hogy mennyit fejlődtem: 7 km után kezdtem el élvezni. Korábban ennyit bírtam futni összesen.
Októberben kezdett bejönni a hideg és az elindulások nehezebbek voltak, viszont a futások könnyebbek.
Az edzettségi szintem is nőtt, illetve hűvösben jobban esik futni, mint meleg, fülledt és párás levegőben..
Amikor a ciklusom olyan szakaszba ért, azért megengedtem magamnak, hogy kihagyjak egy edzést. Ilyenkor ez sokkal többet ér, mint magamra erőltetni a futást. A testemnek pihenésre volt szüksége, és feszült is voltam nagyon. Edzés helyett forró fürdőztem és ittam 1 pohár bort.
10.12-én a SPAR maratonon futottam a 30 km-t.
Az előtte lévő napokban feszült voltam, mert aznapra volt predesztinálva a menstruációm kezdete.
A szervezetem olyan cuki volt, hogy eltolta 2 nappal, de a feszülő has azért a társam volt végig.
A 30 km utáni héten megcsúsztam, mert kellett a pihenés, de megcsináltam a hetet edzés szempontjából.
Beköszöntött a betegeskedős időszak az évben, körülöttem mindenki beteg volt. Én egy-egy délutánra éreztem, hogy nem erőnlétem nem 100%-os, de szerencsére nem dőltem ki.
A keddi edzést szerdán futottam, ami egy könnyű regenerálódó edzés volt, csütörtökön-pénteken pihentem. Szombaton és hétfőn futottam le a heti adagokat.
Itt elkezdődik a véghajrá és már nem volt helye a lazításnak!
4 hét van a maratonig, ebből 3 hetet erősen kell edzeni.
Erre hívta fel a figyelmemet az edzőm és igaz volt.
Kipihentem a 30 km-et, nincs lazsálás, a 10.20-i hetet meg is nyomtam.
Hétfőn, amikor a szombatit pótoltam, nagyon hideg és csípős idő volt reggel. Szinte tél érzete volt az ember lányának.
Egy szuper edzésem volt viszont szerdán, 5 km 5:30-as futással, nagyon jól esett. Az idő melegebb volt, mint 2 napja.
Tipikus őszi idő, futásra tökéletes. A futás is jól esett, könnyen ment, szóval minden összeállt egy tökéletes edzésre. Ezeket szeretem.
10.23-24-én elmentünk vidékre, Attila felmérte az Ipolyt, én elkísértem, egyik nap kint voltam vele terepen, másik nap dolgoztam a szálláson.
Nem vittem futócipőt, mert első nap pihenő napom volt, másnap pedig az volt a tervem, hogy hazaérünk és este még simán el tudok menni futni.
Aztán máshogy alakultak a dolgok, mert későn értünk haza, éhesek voltunk, szaladt a lakás és nem mellesleg fájt a hasam is 2 napja. Nem tudtam, hogy mi az oka, de annyira nem kívántam a futást, görcsöltem.
Emésztettem magam, hogy ha kimarad a mai futás akkor mi lesz…
Mutatom, amit akkor írtam arról, hogy mi ment le bennem:
“Szombat-vasárnap le tudom futni szépen a két távot, ami péntekre és szombatra lett tervezve. Ma pedig nyugiban megcsinálok itthon mindent, kipihenem a hasfájást (remélem).
A felkészülés alatt tudatosult bennem, hogy a futásra kurva sok idő kell.
Nem vagyok egy mindent feláldozok a házimunkáért típus és nagy konyhatündér sem, simán szoktunk venni kaját, rendelni van Attila is szokott főzni, de ez most az alkalom volt, amikor ennek volt itt az ideje és nem a futásnak.
Micsoda lelkiismereti kérdést csináltam ebből, hazaúton meg otthon is még 1 órán keresztül legalább ezen filóztam, sakkoztam, hogy hogy legyen.
Franca bele, elengedtem.
Futok szombat vasárnap és nem érdekel, hogy mit szól az edző, mi lesz így, mi lesz úgy.
Elegem van ebből az állandó bűntudatból, önfeledtséget szeretnék és kész. Minden rendben lesz ahogy lesz, lefutom úgyis a maratont.
Tessék szépen elengedni ez a témát és abbahagyni az önmarcangolást.Bye.”
Végül szombaton reggel mentem el futni úgy, hogy nagyon fájt még a gyomrom. (Gyomorgyulladásom volt, ahogy később kiderült).
A szombati 1 órás futás nem esett jól, de megcsináltam. Nagy küzdelem volt.
Vasárnapra jobban lettem, de nem terveztem futást, hanem inkább pihenést és max. egy könnyed túrát.
Végül jobban lettem vasárnapra, aludtunk is egy jót és óraátállítást volt, így plus egy óránk volt.
Kinéztünk egy olyan Kéktúra szakaszt, amit le tudtunk kocogni. Így a szabadban is voltunk, Kéktúra füzetünk is telt, a kiskutyát is megmozgattuk és persze magunkat is. Végül egy könnyen 80 perces erdőfutás lett belőle, gyönyörű őszi környezetben. Nagyon élveztem.
A terepnél figyelni kellett, a bal bokám kicsit ki is bicsaklott, de azonnal használtam a BEMER-t, így 1-2 nap után semmi nyoma nem volt.
Hétfőn pihi nap volt és elmentem lábdiagnosztikára.
Kiderült, hogy pronál kicsit a bal bokám, kéne külön edzenem erre, illetve egy stabilabb cipőt is érdemesebb lenne beszerezni.
November
Novemberben elkezdtem a glutén- és tejmentes étrendet. Tejet eddig is próbáltam kerülni, a fő itt a glutén.
11.02-én, vasárnapra maradt a 2 órás futásom, mert családi hétvégén voltunk a hegyekben.
Megmondom őszintén, hogy nem bírtam. 2 óra helyett 58 percet bírtam futni, azt is nagyon szenvedve. Új cipőben voltam, de hogy a testem és az agyam nem volt a helyén. Azt hittem futás közben elmúlik, kisimul, de egyszerűen nem volt rühellem futni, zavart nagyon sok minden, nem láttam ennek értelmét, így megálltam.
11.04.
A következő hét első edzés kedden is hasonlóan nehezebben ment, értetlenül álltam. Régi cipőmben voltam, mert ez inkább dinamikusabb futóedzésnek indult. Ezt teljesítettem, de éreztem, hogy valami nem az igazi.
11.05.
Jólesett az aznapi edzés, gyönyörű az őszi táj. De az energiahiány még mindig jelen van. Új cipőben és tape-lve teszteltem a bokámat.
11.07.
Ez a futás is jólesett, bár hatalmas izomlázam volt, a testem be volt gyulladva, mert szerdán volt egy 2 órás röpi meccsem, amitől el vagyok szokva.
Az energiaszintem sem volt még igazi és végre leesett, hogy miért nem.
Hiába új cipő, telihold, rossz közérzet, de ami nem stimmelt az elmúlt 10 napban, mire leesett, hogy kivettem magam alól a BEMER alvó alvómatracot (bérbe adtam) és nem tudok úgy regenerálódni, pihenni. Érezhetően kevesebb az energiám.
Azt észrevettem, hogy nem kelek olyan energikusan, nem elég a 8 óra alvás sem, míg korábban 6 óra után kipihenten ébredtem (mióta használtam a BEMER-t) előtte kellett a 8 óra alvás. És az izomlázam is rettentő intenzív és sokáig tart, hozzászoktam, hogy 1-2 nap alatt lemegy, most pedig be van gyulladva mindenem.
11.09.
Vasárnap lefutottam a hétvégi 2 órámat.
Brutál jól esett, az idő is szupi volt.
Múlthéten ugye nem ment, egyszerűen nem állt össze, így elengedtem és csak 1 órát futottam. Most pedig összeállt minden.
BEMER-rel aludtam végre újra és a különbség érezhető volt.
Nemcsak az alvásom lett jobb – vagyis azzal hogy az alvásom jobb lett -, érezhetően megnőtt a teljesítményem is, könnyebben futottam.
Csak hobbi sportoló vagyok, mi lehet itt versenysportolóknál😳
11.11-én kedden megint volt egy kurva jó edzésem. Szeretem a tempós 1 óra futást, amiben van pár megnyomott kilométer is.
És egyébként rá kellett jönnöm, hogy gyorsabban futni jobb, mint lassan. 😀 Kérdés, hogy bírnám-e végig?
Most fogalmazódott meg bennem a cél 4 óra 30 perc alatt akarom futni a maratont, ehhez 6:20-as átlagtempó kell. Megcélzom a 6:00 perceset.
11.16-án
Na a szuper futás után egy érzelemdús következett.
Hiszti, sírás, szinte könnyes szemmel indultam el futni. Kedvem sem volt, felgyülemlett bennem egy nagy adag harag, összetorlódtak a dolgok, lelkileg mélyponton voltam.
Zavart a sok idő, amit beletoltam a futásba, sok áldozat, lemondás. Nem volt kedvem megint a fel vasárnapot erre szánni. Közben a többi hétvégén képzéseken voltam és a vállalkozásokban sem jöttek úgy az eredmények, hogy szerettem volna. Elindultam hát dulva-fulva, nulla (vagy inkább mínusz) kedvvel. Megnéztem az edzéstervet: 2 óra futás, jajjdejó…
A taktikám az volt, hogy átvertem az elmémet.
Azt megbeszéltem magammal, hogy majd futok amennyi jól esik. No pressure, csak kezdjem el.
Viszonylag gyors tempóval kezdtem, egész ól esett, ahhoz képest, amit vártam ilyen állapotban. Bemelegedtem 1-2 km után. Jó idő volt, a Városliget tele volt, pont 11-kor kezdtem el futni, amikor indulni fog a maraton rajt is (ezt szerettem volna egyszer szóval pipa).
Szóval átvertem magam azzal, hogy max 1 órát futok és utána ha jól esik. Eljött az 1 óra, bemelegedtem, sőőt, szárnyaltam, jólesett.
Gondoltam magamban: “Na, akkor menjünk még!” És repültek a kilométerek. A tempóm fél perccel jobb volt, mint amivel szoktam futni a hosszú távokat. Korábban rájöttem már, hogy jobban esik ez a tempó, így szerettem volna lefutni 2 órát, hogy lássam milyen és meddig bírom. Szóval ez a futás nagyon jól esett végül, teszteltem egy gyorsabb tempót, ami lehet, hogy nem volt jó ötlet a maraton előtt.
Én intuitívan működöm.
A futás után nem pihentem, pörgettem az “elintéznivalókat”. Hétfőre, másnapra kidőltem, hőemelkedésem volt (szombaton maraton). Lemondtam a másnapi programomat, hogy tudjak még akkor is pihenni.
Kedden fordult meg először a fejemben, hogy lehet hogy el kell engedni ezt a maratont?
Éreztem, hogy nagyon nem vagyok maratonfutó állapotomban. Szédülök, furán éreztem magam. Úgy éreztem, hogy COVID. Lemondtam a szerdai programomat is, hogy tudjak pihenni, de szerdán még mindig nem voltam jó és már stresszeltem is.
Egyszerűen nem tudtam elengedni a maratont.
Az egóm ragaszkodott hozzá, de a testem tiltakozott.
Hatalmas belső feszültségben voltam 2 napig, végül elengedtem. Muszáj volt… (Édesanyám megnézett a biorezonanciával, nem COVID, hanem bélgyulladásom volt még mindig).
Mit tanultam a maratoni felkészülés alatt magamról?
Felismeréseim
- Jobban megy, ha mással együtt dolgozom.
Közösen jobban tudok teremteni. Magamnak kevésbé.
Csapatsportban szocializálódtam, van egy ikertestvérem.
Most felismertem, hogy futásnál is jobban megy, ha
- mással együtt dolgozom,
- ha nem nekem kell mindent kitalálnom és véghezvinnem is.
Hanem azt csinálom, ami az én dolgom, amihez én értek.
(Párhuzam a vállalkozásban)
- A határozott cél jelentősége.
Megéreztem, hogy milyen, ha van egy határozott fő célod.
Ez nagyon tanulságos volt számomra, párhuzamot tudtam vonni a vállalkozásommal.
- “Miért szabotálom magam? MERT MEGTEHETEM!”
20 kör a 200-as futókörön. Nagy soknak tűnt, először meg sem akartam csinálni.
“Majd amennyit kedvem lesz, majd ameddig úgy érzem.”
Aztán leesett: Basszus!
Így szabotálom magamat.
- Nem csak lefutni a maratont, de felkészülni arra, hogy lefutod a maratont sokkal több idő és energia kell, mint korábban reméltem.
Végül a maratont a betegség miatt nem futottam le, de az a felkészülés alatt többet tanultam magamról, mint az korábban remélni mertem.
A bakancslistámon továbbra is rajta szerepel a teljesítése, de most a prioritást az anyai örömök kapják az életemben. 🙂
Mi az, amivel támogattam a szervezetemet és mit csinálnék másképp?
Jegyzetek magamnak
Hogyan támogattam a szervezetemet?
- BEMER technológia edzés előtt, edzés után és éjszaka.
- Glutén és tejmentes diéta
- Táplálék kiegészítők.
- Jó futócipők (2 egy “gyorsabb” cipő és egy hosszabb távra).
Mit csináltam jól?
- Hogy edző segítségét kértem.
- Hogy mentem, akkor is, amikor nem volt kedvem.
- Hogy megengedtem magamnak pihenőnapot, ha a testem azt kérte.
Mit csinálnék legközelebb máshogy?
- 2.5 hónap helyett 3.5-4 hónapot adnék a felkészülésre.
- Tavaszi maratonra neveznék.
- Hamarabb elkezdeném a gluténmentes diétát.
- Nem futnék 5 nappal előtte egy erős 2 órát.