A le nem futott maraton
Idén maratonra készültem… aztán jött valami, ami mindent átírt.😑 Szombaton futottam volna az első maratonomat, amire már májusban beneveztem és azóta készültem rá, először lélekben, aztán persze edzéssel is.🏃🏻♀️ Idén

Bevezető: Az időnk szuper volt, kicsit ugyan reggel csípett a levegő, de gyönyörű napsütéses őszi napunk lett, futáshoz pont tökéletes. ☀️ A napsütés bőven kárpótolta az extra szelet, amit kaptunk

Felkészülés Elhatároztam, hogy az idei szülinapomon körbefutom a Velencei-tavat, mégpedig azért, mert az pont 33 km, amennyi idős lettem. Nagyon jó ötletnek tűnt, teljesen felvillanyozott, hogy ezt teljesíthetem. Kevésbé vettem

matőr futói élménybeszámoló következik az első lefutott félmaratonról, a felkészüléstől a regenerációig. Szeretném ezúton megosztani az első félmaratonommal kapcsolatos tapasztalataimat, megélésemet, abszolút amatőr szemmel, a felkészüléstől kezdve a versenyen át

Az eddigi legnagyobb táv – amit életemben futottam – 15 km volt, szinte napra pontosan 9 évvel ezelőtt, az én drága ikertestvéremmel. Ez a 10 km nekem most egy szintlépés,