Kör a Balaton körül

Körbetekertem a Balatont 18 óra alatt elektromos biciklivel. Azt hittem, hogy elektromossal könnyű lesz, de tévedtem… Akadtak kihívások bőven, viszont összességében szuper kaland volt.

Hoztam egy élménybeszámolót tanulságokkal, megélésekkel.

Indulás: reggel 8:15, Siófok
Érkezés: hajnali 02:10, Siófok

Nagyjából 8:15-kor indultunk Siófokról és kb. 02:10-körül értünk vissza, szóval 18 óra volt a bruttó menetidő. A szuperbruttó az majdnem 24 óra lett, mert reggel 5:00-kor keltünk, 6:00-kor indultunk otthonról és reggel 5:00-re értünk haza, 6:00-kor feküdtünk le. Szép keretes szerkezet.

Maga a tekerés 13 óra lett, amennyivel összesen terveztünk, megállókkal, pihivel együtt. Visszatekintve biztosan mondhatom, hogy könnyelműen kalkuláltam.

Előkészületek, tervezés

Viszonylag spontán ötlet volt ez a tekerés, mert ugyan terveztük ezt a Balaton Bringakör-t megcsinálni egyszer, de nem ezen a hétvégén. A tervezést nem vittük túlzásba. Én abból indultam ki, hogy Attila tavaly 12 óra alatt megcsinálta egyedül (ő normál biciklivel) úgy, hogy közben csatlakozott egy társasághoz, akikkel az elején lassabban tudott haladni. (Útközben kiderült, hogy ez a menetidő volt, nem a bruttó idő, de valamiért az én fejemben ez volt. No, mindegy.)

Mivel nekem azért van elektromos biciklim, hogy tudjam vele tartani a tempót és élvezzem is közben, – ami a többnapos biciklitúrák alkalmával többé kevésbe sikerült is – ebből kiindulva úgy gondoltam, hogy akkor most is menni fog szintén kb. 12 óra alatt, ha folyamatosan haladunk. Nem teljesítménytúrának indult, inkább folyamatos, haladós, de nem belehalós tekerésnek.

Az én fejemben ez volt:

“Elindulunk 8:00-kor, beérünk 20:00-ra, hazamegyünk és alszunk egy jót. Sima liba.”

Ahha. Azt hittem. A valóságban azonban akadtak kihívások bőven.

Azt fontos tudni, hogy az elektromos biciklit is tekerni kell, rásegít, de nem lehet mellőzni a tekerést. Az igaz, hogy jóval kevesebb erőlködés kell, ez függ a tereptől és hogy hanyas fokozaton van bekapcsolva a rásegítés. Az enyém úgy működik, hogy nagy tempónál az 1-es fokozat nem segít, fel kell kapcsolni, viszont az már eszi az aksit rendesen. A maximum az 5-ös, de az nagyon gyorsan fogyasztja az aksit, szerintem 30 km-re sem lenne elég. Így a tekerést ilyen hosszú távon végképp nem lehet megúszni. (Pedig nem bántam volna.)

Mennyire vagyok nagy biciklista?

Azt érdemes tudni, – hogy helyre tudd tenni ezt a teljesítményt – hogy nyáron szoktam biciklizni valamennyit: edzésre elmegyek vele vagy a városban közeli helyekre, de nem viszem túlzásba. Az elmúlt 2 évben évente 1 egyhetes bringatúrára és 2 hétvégi biciklizésre elmentem. Korábban nyaranta tekertem valamennyit, de alapvetően kerültem a hosszútávú biciklizést, nehéz terepen. Nem volt jó biciklim, így az nem volt jó élmény számomra.

Korábban viszont kipróbáltam már az elektromos verziót és az nagyon tetszett. Gondolkoztam már a beszerzésén, aminek akkor jött el az ideje, amikor tavaly hivatalos lettem egy biciklitúrára. Tetszett a biciklizés gondolata úgy, hogy a “biciklin erőlködés”-t segítséggel végezhetem. A korábbi élményem nagyon pozitív volt, ugyanis a legnagyobb nyári hőségben erőlködés és izzadás nélkül feltekertem a nagy emelkedőn, Tihanyban.

Szóval nem vagyok egy nagy biciklis, de az elmúlt 1,5 évben viszonylag többet tekertem.

Kicsit könnyelműnek tűnhet ez a projekt is, de nagy tanulság rajzolódott ki számomra a hétköznapi működésemmel kapcsolatban. Hasonlóan könnyelműen tervezek és tűzök ki nagy célokat az életben is. A rákészülés, tervezés és az apró lépések kidolgozása pedig nem az erősségem. Ezeken hajlamos vagyok átsiklani és ez később természetesen kibukik. Többek között ezek a kihívások is segítenek erre rálátni és ebben fejlődni.

Balatonkör:

Kezdetek

A hőmérséklet ideális volt abból a szempontból, hogy nem volt nagy nyári meleg, viszont a szél extrán fújt. Siófokról elindultunk óramutató járásásával ellentétesen, így először jött az emelkedős, izgalmas északi rész, a végére pedig maradt a déli monoton lanka.

1 óra tekerés után megálltunk reggelizni a Nekem a Balaton-ban Balatonakarattyán. Isteni füstölt croissantot és kakaócsigát ettem majd robogtunk tovább.

Nem diktáltunk őrült tempót, nem teljesítménytúrának fogtuk fel, hanem kényelmesen, de haladósan mentünk.

Az első 70 km viszonylag könnyű volt, nézelődtem és figyeltem a tipikus “balatoni spotok” felbukkanását: a luxus villák, a lángosos büfék, a strandolók változatosságát: a fiatalok, a családok és az árusok kavalkádját.

Élveztem, ahogy elém tárul sorban a mi kis Balatonunk nyújtotta nyári érzések, lehetőségek, helyszínek. Különösen tetszett, hogy ezeket egyben láthatom és nem egy helyszínt, egy érzést kellett választani, hanem jött sorban az összes. Egyik pillanatban még egy csendes kisutcában, majd a fák között, aztán pedig egy luxus környéken voltunk.

Kihívások kezdete

A táv harmada után már kezdődtek a kihívások számomra:

• Elkezdte nyomni az ülőcsontomat a bicikli.
• Az emelkedőn tekerés kezdett megmutatkozni és drasztikusan elfogyott a hajtóerő a biciklimből.
• Mentálisan “besokalltam” a biciklizéstől. (kicsit korai)

Jött az ebédidő, így megálltunk enni egy isteni Szekérburgert, Balatonakaliban. Bámultuk a bálákat, töltöttünk az aksit és magunkat is, majd indultunk tovább.

Itt már elkezdtem spórolni a krafttal, próbáltam minimálisan igénybe venni a rásegítést. Tekertem, tekertem és néha bekapcsoltam a rásegítést, ha jött egy mélypont, egy emelkedő vagy gyorsítani szerettem volna. Ez folyamatos figyelmet, ki-bekapcsolgatást igényelt tekerés közben.

Délután akadtak még kisebb nagyobb fennakadások: elszakadt az övtáskám, kereket kellett pumpálni és elkezdtek fájni a térdeim is. De a legnagyobb baj az volt, hogy egyre fáradtam, kezdett komolyan elegem lenni és egyre kényelmetlenebb volt ülni (aminek következménye az lett, hogy elkezdtem terhelni a térdeimet és jött a térdfájás). Tehát szenvedtem mentálisan és fizikálisan is.

Az út állapota sem könnyítette meg a tekerést ezen a szakaszon: a puklik, kiálló gyökerek, kátyúk elég kellemetlenek voltak, az amúgy is szűk és veszélyes útszakaszokon.

De haladtunk, csak már nem volt akkora elán bennem. Kezdtem kicsit kétségbeesni és kétségbe vonni azt, hogy aznap sikerül ez a körbetekerés. A motivációm is eltűnt. Balatongyörökön megálltunk enni a Kis Csóka Bisztróban egy lángost, közben megint kapott egy nagyobb töltést a biciklim és én is. Kiszámoltuk azt is, hogy a 22:30-as vonatot tudjuk reálisan elérni, de én itt már nagyon el voltam keseredve és még minimum 4 óra tekerés volt hátra. (Optimális becslés)

Összeszedtem magam és elindultunk, de ezúttal nem sokáig haladtunk, mert a díjnyertes gyenesdiási Bringatanya fagyizót nem hagyhattuk ki, legalább 3 órája erre vártam. 😀 Fagyiztunk egyet annak ellenére, hogy este volt és hideg, de a kalóriára mindenképpen szükségünk volt még. (Ezeket azért linkelem, mert mindegyik isteni és érdemes benézni.)

Itt már tudtuk ugye, hogy este 8:00-ra nem fogunk visszaérni, de még úgy tűnt, hogy a 22:30-es vonatot elérhetjük. Igen ám, csak az 4 óra folyamatos tekerést jelentett, nagy tempóban úgy, hogy iszonyatosan kényelmetlen volt már a biciklin ülnöm, fájt mindkét térdem, a combjaim pedig be voltak durranva és égtek rendesen. Ja, és a be volt görcsölve a lapockaizmom is, meg éreztem a csuklómat, de ezek semmiségek az előző háromhoz képest. Rendszeresen megálltunk nyújtani, kimozgatni, amit ki kellett.

Attila látta, hogy a szenvedésem valódi és egyre jobban fogyok el, ezért kicserélte az ülésünket. Így néztük meg a naplementét, a Balaton túloldalán, 12 óra úton levés után.

Nem voltam boldog, hogy még csak itt tartunk, viszont az új ülés valóban segített és kényelmes volt, legalább 30 km-en keresztül.

Félidő

Még a táv felénél sem jártunk, Keszthely előtt és majdnem este 8 volt már. Az eredetileg tervezett beérkezés ideje elérkezett és végleg tudatosult bennem, hogy bizony ma sokkal több ideig fogok tekerni, mit terveztem. Pozitívum, hogy mostmár a Balaton nyugati felével is jobban tisztában vagyok.

Ugyan töltöttünk rá a biciklimre, 2×1 órát, de a táv harmadától kb. folyamatosan spórolásra és sakkozásra volt szükség, mert nem tudhattam, hogy mikor tudunk újra tölteni és mennyit.

Láttam, hogy hiába volt 1 óra töltés az ebédnél, az nagyon gyorsan elfogyhat, ha eszetlenül használom. Semmiképp sem szerettem volna teljesen lemeríteni, – mert az mentálisan rossz lett volna számomra – ezért tekertem és próbáltam optimalizálni, hogy minél tovább tartson, miközben azért segít is. Ez folyamatos fókuszt igényelt és mentálisan megterhelő volt.

Végleg vége volt a “have fun” biciklizésnek.

Nem voltam boldog és komolyan elgondolkodtam rajta, hogy elengedem és felszállok egy vonatra.

Többször is.

Amikor lement a nap és elhagytuk Keszthelyt, akkor egy sötét, fás, kivilágítatlan szakasz következett. Az én biciklilámpám nem túl erős és itt konkrétan 0 fény volt, ahol egy lámpával mentünk ketten. Nem volt rajtunk kívül senki. Na, itt flow-ba kerültem végre és tekertem, mert minél hamarabb szerettem túl lenni volna ezen a szakaszon.

A majdnem kiszállás

Fonyódnál, amikor még az eső is esni kezdett, volt az első pont, amikor Attila is hajlott a vonatra, mert látta, hogy mennyire kivagyok. El is kezdtem elengedni és beletörődni a “kudarcba”.

Elgondolkodtam azon, hogy miért élem meg kudarcnak? Bőven egyéni rekordot döntöttem és túlteljesítettem magamat.

De csak nem egy teljes kör…

Ez nagy vízválasztó ebben az esetben és nagyon szépen megmutatkozik a HATÁROZOTT CÉL jelentősége.

Mit mondok majd, hogy mentem egy 3/4-et Balatonkört? Ugyan.

Aztán jött a kérdés Attilától, hogy biztos nem csináljuk végig?

Elmondta a tényeket, miszerint:

• Alig van már (szerinte), a neheze megvan.
• A déli part, az sokkal könnyebb, lankásabb, haladósabb.
• Ha már ennyit mentünk és már itt szenvedek órák óta, akkor már csináljuk végig.
• Illetve nem nagyon van ennek helye a közeljövőben az életünkben, nehéz lenne időpontot találni, amikor visszajöhetünk…most kéne erre feltenni a pontot, ha már itt vagyunk.
• Bármikor vonatra szállhatunk továbbra is, ha szükséges.
  (Tudtuk, hogy ez nem valós alternatíva és inkább elvisz a hátán, minthogy vonatra szálljunk. Ez valami komoly anomália esetén opció mindössze.)

Kár, hogy utólag jutott eszembe, hogy ott volt a táskában egy gumipók, mert akkor odakötöttem volna magamat a biciklijéhez. 

A vége

Az utolsó 3-4 órában az éjszaka közepén már ébren maradni is nehéz volt mindkettőnknek, ezért meg kellett törni a monoton tekerést és néha sétáltunk egy kicsit. Ez jólesett a testemnek, lelkemnek.

Tekerés közben itt már átmentem egyfajta flow-ba, mert a kiszállás nem volt már opció. Minél többet haladsz annál kevesebb az esélye, hogy kiszállsz (az életben is), viszont annál fáradtabb is vagy. Ilyenkor érdemes kikapcsolni az agyat és átadni magad a flow-nak.

Figyeltem a testemre, a tekerési technikára, a bukkanókra, hogy fel tudjak rá készülni és kevésbé fájjon. Folyamatosan fókuszáltam, hogy optimumon használjam az elektromosságot és kitartson minél tovább. Szeremcsére itt az út már jobb minőségű volt. Nem szerettem volna, hogyha jön egy mélypont és nincs segítőm. Mentálisan nagy szükségem volt arra, hogy ott legyen legalább egy csík, a 10-ből. (Egyébként kértem és kaptam egy konnektort a legváratlanabb helyen, ahol 10 percet rá tudtunk tölteni még.)

Ekkora mondhatni, hogy hozzászoktam, mert már több óra szenvedés volt mögöttem és előttem már csak az út kisebb része. Átkapcsoltam és tekertem. Nem volt már a kiszállás alternatíva. Minél többet tekertem, annál nehezebb volt, volt amikor iszonyatosan lassan fogytak a kilométerek. Viszont fogytak és egyre közelebb lett a cél.

Az éjszaka monotonitását megtörte a zamárdi Strand fesztivál fénye és zaja. A fesztivál körül, pár száz méteren keresztül lefoglalta figyelmünket a koncert, a tömeg és bámészkodhattunk. Végre volt valami látnivaló útközben.

Az utolsó 3-4 kilométeren a megmaradt elektromos hajtóerőt felhasználtam, ugyan csak 1-esen, de kevesebbet kapcsoltam ki. (Bár megszokásból önkéntelenül ki-ki kapcsoltam.) Nagyon jól esett a lelkemnek ez a végén.

Tanulság

Mentálisan és fizikálisan is nagy kihívás volt. Az elején azért, mert még sok volt hátra, a végén pedig azért, mert fáradt voltam, kényelmetlen volt mindenhogy és fájt „mindenem”.

Ráeszméltem hétköznapi működésemre, jobban látom magamat. Hajlamos vagyok az életben is hasonlóan tervezni és célokat kitűzni. Könnyelműen tervezek, fejben minden sokkal egyszerűbbnek és gyorsabbnak tűnik a számomra.

A végeredményt látom, szeretek nagy célokat kitűzni és egyből bele is vágni. De az, hogy hogyan jutok oda, maga a tervezés, a részletek kidolgozása kevesebb figyelmet kap tőlem. Inkább menet közben találom ki, ha egyáltalán elkezdem… Ebben mindenképp szeretnék fejlődni.

Több mélypontom volt a táv második felén, konkrétan szerintem kb. 20 kilométerenként. Az egyik legnagyobb akkor következett be, amikor megláttam a térképen, hogy hol tartunk és tudatosult bennem, hogy mennyi van még hátra…

Szenvedtem mentálisan és fizikálisan is, de egy ilyenből tényleg plusszal jön ki az ember. Megszületik minden kihívásból (amikor túllépsz magadon) egyfajta belső erő.

Az út állapota csalódást okozott, bár valamennyire ismertem az UB-ról, de bizonyos szakaszokon kifejezetten veszélyes, mert szűk, kátyús és nagyon sok helyen a gyökerek teljesen felnyomják az aszfaltot. Az út mentén voltak viszonylag sűrűn bicikliszervizoszlopok, ahol tudtunk pumpálni.

A kényelmesebb ülés, a jobb lámpa, a biciklis telefontartó, a kerékpáros cipő pedig mindig útközben jut eszembe, hogy igen kéne…

Az nagyon jó taktika volt, hogy ettünk rendesen, megálltunk reggelizni, ebédelni és vacsizni is. Volt egy tartalék, életmentő szendvics is nálunk, ami a hajnali vonaton nagyon jól jött.

Összességében hatalmas élmény volt körbetekerni egy nap alatt a Balatont. Bár szerettem volna ezúttal világosban látni az egészet, ez nem jött össze, de a nehézségek ellenére bőven kárpótol, hogy teljesíthettem.

Ezúton is köszönet Attilának, a végleten türelméért, támogatásáért, nélküle ez sem sikerült volna.

A gyors regenerációért pedig hála ezúttal is a BEMER-nek. A regenerációm nagyrésze 2 nap alatt végbement: izomláz, ülőcsontfájdalom. A térdeimnek több idő kellett mire egyáltalán nem fájtak, nagyjából 3,5 nap. Az intenzív applikátorokat (ülőpárna, spot, sál) P3-ason indítottam és raktam a fájó pontokra, amennyire csak tudtam.

Ahhoz, hogy kialudjam és teljesen kipihenjem magam kellett egy pár nap, mert csak kimaradt egy éjszaka, én pedig nem vagyok már 20 éves.

Adatok

Megállók:

• Volt 2 nagy megálló: ebéd – vacsi 1-1 óra
• 5 x 20 perces – reggeli, bolt (dinnye, barack), szódáztuk egy borozóban és fagyi
• Több apró, amikor fotóztunk, nyújtottunk, üléscsere, boltba beugrottunk vagy kereket pumpáltunk.
• A végén éjszaka pedig sétáltunk 2x 15 percet.

Az órám lemerült, ezért Strava szerint:

Átlag haladási tempó: 15,7 km/h

Bruttó összidő: 18:05:47

Nettó összidő: 13:09:37

Élmény: felejthetetlen